|
Kénytelen volt a vízre szállás után visszafordulni a kikötőbe egy görög komp, ugyanis a névsorolvasás után kiderült, hogy a parton felejtették a hajó másodtisztjét - közölte a görögországi tengerészeti minisztérium kedden.
A komp a népszerű turistaparadicsomnak számító Santorini szigetéről tartott a szárazföld felé, amikor a fedélzeten tartózkodók észrevették, hogy hiányzik a személyzetből a másodtiszt.
A férfi ugyanis még a kikötői hatóság irodájában tartózkodott, ahol a komp papírjait adta át az illetékeseknek, hajója azonban nem tudott várni, és elindultak nélküle. Amikor kiderült a létszámhiány, a komp kapitánya kénytelen volt visszafordítani a járművet a part felé, ezzel azonban újabb késést szerezett a menetrend szerinti járat.
Az idei turisztikai szezon egyébként nem számít kifejezetten gördülékeny évadnak a görögországi tengereken. Számos kisebb ütközés történt már, jellemzően kikötőkben, nemrég pedig utasok százai voltak kénytelenek órákon át várakozni Kavala szigetén, ahonnan hajójuk azért nem tudott elindulni, mert a kapitány előzőleg elfelejtette megtankolni a vízi járművet.
Forrás.: http://www.hirszerzo.hu/cikk.csak_a_masodtiszt_hianyzott_a_hajorol.75079.html
|